Újság

gym200909

Hirdetések

Hirdetés
GYM.hu - Testépítés
Alzey ismét sikeres út volt!
2010. május 19. szerda, 22:39
Az immáron hagyomásnyosan minden év tavaszán Alzey-ben megrendezett  WABBA Német-Magyar Bajnokság ismét a magyar csapat sikerét hozta. Krémer Tréner Joe a nemzetközi bajnokság Body Fitness(Klasszikus testépítés) kategóriájában aratott, míg Schindler Balázs és Jovanovity Viktor saját testépítő kategóriáját nyerte. Huszár Ernő a Wabba Magyarország Elnöke elégedett a csapattal, hiszen a fiúk sikerei mellett a lányok is sikert sikerre halmoztak, Kellner Suzzy és Szántai Dóri is magabiztos győzelmet arattak. Pintér Ferenc a Wabba európai Elnöke pedig elmondta, hogy most először volt modell kategória is, mely a közönség ttszését elnyerte, így ősszel már biztosan megrendezik majd a Világbajnokságon. A z Őszi VB amúgy igen nagy durranás lesz, a WABBA , mint szövetség ugyanis készül egy kis meglepetéssel... (Sajnos csak egy sejtelmes mosoly volt a válasz Pinér Ferenc Úr részéről, hogy mire...)
 
Bihac Open-2010
2010. május 19. szerda, 12:29

Aboszniai kisvárosban már hagyománya van ennek a versenynek. A magyarok akár csak az elmúlt évek során, ezúttal is remekül szerepeltek. Emlékezetből néhány magyar vonatkozású eredmény. /Hamarosan a teljes eredménylistát is közzétesszük./ Női Bodyfitness; Csonka Eszter-Colosseum Győr 1.hely, Masters; Dénes József 3.hely, Eröss Ferenc 2.hely, -80kg; Lakatos "Múmia" 2.hely, Krucsai József 1.hely.

 

xmldata

 
Irány Alzey!
2010. május 15. szombat, 01:57

Pintér Ferenc és a Wabba Hungary válogatott ma reggel8 órakor indul a Fitness 2000 elöl a németországi Alzey-be. A már hagyományosnak mondható Német-Magyar Bajnokságra, a Magyar csapatot a Német házigazdák minden évben vendégül látják erre az alkalomra. Bár 1100km autózás vár a válogatottra, azért mindenféleképpen érdemes kiutazni, hiszen ez egy főpróba az Európa Bajnokság előtt több versenyzőnek is. Hajrá Magyarok!  

 
Krypta Trófea-emlékeztető
2010. május 12. szerda, 20:31
Krypta Trófea-2010
Részletek a versenyről:
Helyszín; Győr,Petőfi Műv.Ház,Árpád út 44/a központban/.
Időpont,Május 30, 15.00 óra.
Regisztráció,12-14 óra,nevezési díj 2000 ft.
Belépő díj 500 ft.
Bővebben...
 
Roelly Winklaar MR NEW YORK PRO!
2010. május 10. hétfő, 23:47

A hét végén került megrendezésre a New York Pro verseny. A verseny egyre rangosabb, így már már viccesen elétehetjük a Mr szócskát. Nem véletlenül, hiszen a bűvös TOP 5 versenyző jogot nyer a Mr olympián való indulásra. Az ötödik helyezett egy még újoncnak számító Erik Frankhauser lett. Őt megelőzve a negyedik Toney Freeman lett. Mr X-Man valószínűleg csalódott volt, hiszen jobb formában volt, mint a harmadik helyezett Dennis Wolf. Wolf igen el...ta az időzítést... Nem kicsit... Nagyon... Úgy nézett ki, mintha lekvárral töltött volna, és ráivott volna egy vödör vizet... Lapos volt, és defókuszos... Az ezüstérem boldog tulajdonosa Hidetada "BIG HIDE" Yamagashi. Big Hide ezúttal talán élete egyik legjobb formáját hozta. Olyan éles volt, hogy szinte már fájt nézni, azonban az összképet figyelembe véve a Bajnok Roelly Winklaar közlegény... akarom mondani újonc lett. Roelly valószínűleg a karrierjének legszebb éveiként fogja emlékkönyvébe írni a 2010-es évet. Mindent elért eddig, amit egy újonc megálmodhat a reális keretek között.

 
Krémer - 3 héttel a W.A.B.B.A. elött
2010. május 10. hétfő, 15:24
 
«ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó»

Oldal 7 / 100